Ő
a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán
is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a
lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s
a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már,
hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor
nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen
megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha
boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor
elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele
erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az
odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet.
Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem.
Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha
mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól.
Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem
lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az
én kutyám.
(Gene Hill)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése